Tuesday 8 January 2013

Miért nem fogy a Windows 8?

A windows szakértő Paul Thurrott próbál magyarázatot találni, hogy a Microfost új operációs rendszeréből miért nem tudnak eladni közel sem annyit, amennyit kellene.


Mi lehet az oka?

Különösen a Windows 7-hez viszonyítva vajmi kevés a kereslet az Windows 8-ra. A már emltített szakember a napokban publikált blogbejegyzése szerint a probléma ott kezdődik, hogy az elődje miatt fokozott érdeklődéssel várták a Windows 8 megjelenését, ami közel sem felelt meg az elképzeléseknek. Ezt többek között a netbookok bukásával magyarázza, hiszen a Windows 7 elterjedésében és népszerűségében ezek a gépek fontos szerepet játszottak, és szerinte nélkülük közel sem adtak volna el annyit az operációs rendszerből.


Érintőképernyő = bukás?

A netbookok hanyatlása viszont önmagában még nem kellene, hogy a Windows 8 bukását is jelentse. Tehát mi is az igazi ok? A Microsoft az operációs rendszerrel az új hardverpartnereit kívánta támogatni, amelyek nem mások, mint az érintőképernyős gépek, amelyek mostanában igen divatosak, ezért gondolta a cég, hogy jó befektetés lesz. Azonban hiába a népszerűség, ha a táblagépek sokkal drágábbak, mint a oprendszer elődjét tartalmazó netbookok, ezért közel sem fogy belőlük annyi, hiszen egy laptop még mindig olcsóbb. Ennek ellenére a cégek igyekeznek az árakat magasan tartani, azonban már belátják, hogy ennek nem lesz jó vége.

Mi van a Surface-el?

A Microsoft saját tálbagépe, a Surface is természetesen Windows 8-at tartalmaz, azonban a remények ellenére, sajnos nem igen fogy a gép. Az ára még mindig jóvan magasabb, mint a kisebb cégek olcsóbb, Adroidot futtató gépei, ezért a fogyasztók nem szívesen fizetnek többet egy ugyanannyit tudó gépért. Az Apple termékekről nem is beszélve, hiszen a táblagépek legismertebbje az iPad a mai napig az egyik legjobban fogyó gép ebben a kategóriában.

Thurrott szerint viszont a Windows 8 legnagyobb vetélytársa az elődje maga, hiszen az eddig Windows 7-et használók nem szívesen cserélik le a jól bevált, stabil, és kényelmes operációs rendszerüket még egyenlőre.

Forrás: Sg.hu

No comments:

Post a Comment